Tusák Nikolett: Western Mennyország

1. fejezet

- Hé, Ashleigh!- szólt Tina. - Suli után lemegyünk a lovardába?

- Persze! Én is erre gondoltam. - hangzott boldogan Ashleigh hangja.

- Jó, akkor iskola után a lovardában. Szia! - köszönt el Tina.

- Oké, hello!- válaszolt Ashleigh.

A gyönyörű lovak, s az igazi western stílusú lovarda olyan volt Ashleighnek, mint egy álom. S persze legjobban a saját lovát, Happyt szerette. Tinának is volt egy szép lova, Loki. Nagyon szerette őt, s bármit megtett volna érte. A lányok mindig a lovardában találkoztak, de egy osztályba jártak. Fél négy volt, a nap csak úgy sugárzott. Ashleigh már előbb oda ért, és Happyt csutakolta. Tina is megérkezett, s kihozta Lokit a bokszából, és elkezdte lepucolni. Ashleigh már a nyergelésnél tartott, majd így szólt Tinához:

- Terepre megyünk?- kérdezte.

- Nem tudom, mert a versenyre kéne gyakorolnunk. - válaszolt határozottan Tina.

- Ja, tényleg. Bocsi, teljesen kiment a fejemből. – mondta kicsit szégyellve Ashleigh. – Hátra megyek, hozok a lovaknak répát. – szólt Ashleigh.

- Oké. Pár perc és készen vagyok. – mondta Tina.

Ashleigh mikor bement a helyiségbe, ahol a ló csemegéket tartották, találkozott Hannahval, az edzőjével.

- Mit csináltok ma? – kérdezte Hannah.

- Gyakorolunk az ügyességi versenyre. – hangzott a válasz Ashleigtől.

- Az nagyon jó, épp akartam szólni, hogy lássatok neki a gyakorlásnak. – mondta Hannah.

Elmosolyodott Ashleigh, kivett 2 répát a tartóból, köszönt, majd elment.

Hannah is elköszönt, és elment a saját lovát ápolni, Murphyt.

Amire Ashleigh visszaért, Tina már készen is volt. Felültek a lovaikra, meghúzták a hevedereket, majd elindultak a pálya felé. Gyönyörű napsütéses nap volt, ezért a nagypályára mentek gyakorolni. Hamar eltelt az a két óra, amit a lovakkal edzettek.

- Hú! – törölte meg a homlokát Ashleigh. - Ez fárasztó volt!

- Hát az biztos, hogy ez volt az eddigi legfárasztóbb és legjobb edzésem a lovammal. – mosolyodott el Tina.

- Gyere, nyergeljük és ápoljuk le a lovakat, azután menjünk és nézzük, meg hogy van Murphy! – mondta Ashleigh.

- Rendben. Remélem, már jobban van! - szólt aggódott hangon Tina.

Mert Murphy mostanában nem érezte jól magát, valószínűleg fájt valamitől a hasa, de Hannah gondoskodott róla, ezért most már jobban érezte magát.

Hamar lenyergelték és lepucolták a lovakat, majd kivitték őket a legelőre. Aztán elindultak Murphy boksza felé, s ott volt Hannah is.

- Szia Hannah! – köszöntek kórusban.

- Sziasztok, lányok! – köszönt Hannah boldog hangon. – Murphy már sokkal jobban van, és a jövő héten már rá is ülhetek.

- Az nagyon jó! - kiáltott fel Ashleigh.

- Végre fogjuk látni a szuper párost! – dicsérte őket Tina.

- Jaj, nagyon köszönöm lányok! De tényleg! Nagyon szeretnék már lovagolni rajta! – mondta Hannah.

- Reméljük minél hamarabb így lesz! - mondta Ashleigh, Tina nevében is.

Elköszöntek Hannahtól és Murphytól, majd visszamentek a lovaikhoz. Már háromnegyed hét volt, és a lányok még mindig a lovardában voltak. Csörög Tina telefonja:

- Halló tessék! – szólt bele a telefonba.

- Szia, Tina, Anya vagyok. Mikor jössz haza? – kérdezte.

- Szia! Mikor menjek? Fél nyolcra otthon vagyok. Az jó? –kérdezte Tina.

- Igen, az tökéletes! – mondja.

- Oké, szia! – köszönt el Tina.

- Szia! – búcsúzott az anyukája.

- Anyukám volt az. Fél nyolcra otthon kell lennem. – mondta Tina szomorú hangon.

- Ó, de kár! Akkor majd holnap találkozunk az iskolában. – mondta Ashleigh.

- Aha. Na, szia Ashleigh! – köszönt el Tina.

- Szia! – válaszolt Ashleigh.