A ló erejét mozgásban fejti ki. Ezért a ló egyik leglényegesebb tulajdonsága a mozgás képessége. Nálunk a ló összbenyomásával, teljesítményével mindig nagyon törődtünk, de nem elemeztük a mozgás komponenseit.

Pedig a szelekciónak az alapja a mozgás összetevőinek megismerése és a cél érdekében a legmegfelelőbbek kiválogatása.

A mozgás viszonylag jól öröklődik (0,40 a h2-e), amit a vérmérséklet, a végtag szögelése, a végtagrészek hossza magyaráz és ezen kívül a lendület, a rugalmasság, a térölelő, elég magas, kellően szapora lábelőrevitel határoz meg.

A lendületes, rugalmas mozgású egyed kevésbé fárad, mert a mozgás nem esik nehezére. Csak az egészséges, jó szervezeti felépítés teszi erre alkalmassá a lovat. A vizsgálatok azt igazolják, hogy a hosszú lépetű lónak hasonlóan kiadós az ügetése és a galoppmozgása is.

A lépés akkor elég magas, ha legalább a bokák magasságában vitetnek előre a paták. A lépés szaporaságát a fajta, a vérmérséklet, a gyakorlat befolyásolja, a fáradtság pedig csökkenti azt.

A végtagoknak egymás munkáját, előrevitelét nem szabad hátráltatni, ezért megkívánjuk, hogy a mozgás a törzs hossztengelyében történjék s oldalmozgásokat ne végezzenek a lábvégek, mert azok bizonytalanná teszik a mozgást és erőpazarlók is. Az egyoldalú patanyomok egy-egy egyenes mentén vitessenek előre, a két egyenes pedig egymással párhuzamos legyen. Határozott a lábletétel, ha a pata kellő magasból megfelelő eréllyel helyeződik a talajra. Egyenetlen talajon, hegyi terepen mozgó lovaknál ez igen fontos.

Rendellenes mozgásformák: vontatott, lomha a nagyon fáradt vagy gyakorlatlan ló mozgása. A teljesítményt nagymértékben csökkenti. A nagyon alacsony mozgású ló gyakorta botlik és a fellépő nagy talajellenállás folytán az ilyen mozgás fárasztó is. A kötött mozgás merev és rövid. Gyakori, hogy meginduláskor kötött a mozgás, de kis idő múlva szabályos lesz. Lapátol a talajon a szűk állású ló, amikor a földről felemelt elülső lábait bokától kifelé fordítja, annyira, hogy oldalról-hátulról a talp is látható lesz. Csavaró a járás, ha a felemelés pillanatában a csüdjét és patáját befelé vagy kifelé megcsavarja.

Az erősen igénybe vett ízület és a gyorsan kopó pata ésatkó a hátránya. Kaszáló a mozgás, ha nem egy egyenes mentén vitetnek előre a végtagok, hanem kifelé domborodó ívet írnak le. Hadonászó, amely lábait befelé domborodó ív mentén viszi előre. Dülöngél a széles szügyű ló, amikor a testét észrevehetően hol az egyik, hol a másik oldali végtagjaira helyezi. Bevág a ló, ha mozgás közben a hátulsó pata az elülső láb patatalpát, sarokvánkosát, csüdjét, bokáját vagy lábszárának hátulsó élét megüti vagy a patkót veri. Ez utóbbinál, a kellemetlen hangján túl, állandó a sebzés, a zúzódás veszélye. A pontyhátú ló törzsének rövidsége miatt vág be. Van olyan is, amikor a fáradt ló hátulja eléri az elejét.

Bokázik a ló, ha ellenoldali pártaszélét, csüdjét, bokáját vagy lábszárát patájával mozgás közben megüti, felsebzi. Csöbörbehágó a morgás, ha egyik oldali lábát, kakaslépésű, ha mindkét oldali lábát rángásszerűen hirtelen magasra emeli. Imbolygó járás akkor áll elő, ha az ágyékban a far elmozdul az egyenestől és észrevehető oldalirányú kitérést okoz.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)