Rendkívül fontosak a ló használatánál annak belső tulajdonságai. Ezekre a küllemből csak mérsékelten, nagy vonalakban tudunk következtetni.

Mint már volt szó róla, a ló szeme sokat elárul jelleméről. A füle, illetve annak játéka szintén igen beszédes lehet. Az élénken mozgó fülek figyelmes lóra utalnak, a hátracsapott, sunyító fül a rosszindulat, az agresszivitás, de legalábbis a bizalmatlanság jele.

Ha a ló származását tanulmányozzuk, ott találkozhatunk "ismerősökkel", amiből a ló belső értékmérőire bizonyos mértékig tudunk következtetni.

A lóval szembeni elvárások a használat különböző területein eltérhetnek egymástól, de az alapelvek, az alapkövetelmények azonosak. Vagyis a lótól azt várjuk, hogy legyen szelíd, jóindulatú, emberszerető. A megfelelő ló munkakészsége jó, a tőle elvárt feladatot szívesen, készségesen teljesíti.

Mai világunkban alapvető szempont a ló emberhez való viszonya. Míg korábban a lovak körül alapvetően szakemberek dolgoztak, akik komoly tapasztalatokkal rendelkeztek a lótartás, a lovakkal való bánás területén, addig ma egyre több "amatőr" foglalkozik lóval, akik sokszor vannak a ló jóindulatára utalva. Ezért ma ez egyfajta szelekciós szempont is, jobban, mint korábban.

A lovas sportok szakértői egybehangzóan állítják, hogy az igazán nagy teljesítményű lovak között sok a nehéz természetű, igazi egyéniség. Ez minden bizonnyal így van, viszont a hobbiló esetében nem a nemzetközi szintű sportteljesítmény, hanem a feltétlen megbízhatóság, munkakészség, szelídség az elsődleges.

A hobbilótól abszolút elfogadhatatlan az úgynevezett egygazdásság, amikor a ló egy embert elismer a rangsorban fölötte állónak, neki akár különlegesen nagy teljesítményekre képes, de mások nem boldogulnak vele, azokat esetleg még támadja is.

Mások a követelmények természetesen egy militarylóval szemben, mint egy díjlóval, vagy túralóval szemben. A militarylónak roppant bátornak kell lennie, a díjlónak kiegyensúlyozottnak és lovasára maximálisan koncentrálni tudónak, a túralónak nyugodtnak, szinte flegmatikusnak, már ami a környezet váratlan ingereit érinti.

Ezért mielőtt a lovat megvásárolnánk jó, ha van lehetőségünk megismerni. Ha más mutatja be, - különösen ha csak egyetlen alkalommal - sok rossz tulajdonság eltitkolható. Ha lovat választunk, célszerű először mindent az eladóval megcsináltatni, majd magunk is végezzük el ugyanazokat a dolgokat, lábak felvételét (mind a négy lábét!), ápolást, kantározást, nyergelést, felülést lehetőleg segítség nélkül, majd a lovaglást. Érdemes megnézni, hogy a ló hogyan reagál a szokatlan dolgokra, mint például víz, vizesárok, egy színes esernyő, stb. (Ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell követnünk, hogy a lovat megijesszük és lovasát ledobassuk!)

Próbáljuk ki a viselkedését a patamosóban is. Nem árt, ha van módunk megfigyelni az istállóban, mert így esetleges rossz szokásait "kifigyelhetjük" (szitálás, karórágás, stb.). A ló rossz szokásait többnyire a környezet alakítja ki, általában az unalom, de a hajlam az öröklődik. Ezek a szokások azon túl, hogy nem szépek, általában károsak is a lóra nézve, esetleg veszélyesek az emberre.

A szitálás az, amikor a ló a boxban vagy az állásban állva egyik első lábáról áll a másikra, dülöngél. Ez azért nagyon káros, mert az első lábak idő előtti elhasználódását segíti. Kialakulásában nagy szerepe van a tulajdonosnak, mert általában ezt a szokást is unalmában veszi fel a ló. Mindenesetre nem kiegyensúlyozott idegrendszerre utal. Kialakulása után roppant nehéz leszoktatni róla a lovat, szoktak próbálkozni a ló előtti fal csíkosra festésével, hogy hátha elszédül és abbahagyja, vagy a béklyóval. Ezekkel lehet kísérletezni, de jobb megelőzni a kialakulását.

A rossz szokásokat a lovak igen hamar eltanulják egymástól, ezért nem célszerű ilyen lovat társas istállóban tartani.

A másik leggyakoribb rossz szokás a karórágás. Ez azt jelenti, hogy a ló ráharap valamilyen szilárd tárgyra, ami lehet a jászol vagy az etetőcsésze széle, a karám rúdja, az ajtó, vagy bármi más. Ilyenkor a ló tátott szájjal harapja, fogja az adott tárgyat, és közben nyeli a levegőt, böfögésszerű hangot hallat.

Ezek a lovak, amellett, hogy nem nyújtanak ilyenkor túl szép látványt, kondíciójukat is nehezen tartják. A leszoktatásra szintén vannak trükkök, pl. a jászol apró szeggel való kiverése, hogy ne tudjon a ló ráharapni, vagy láttam már olyan megoldást, amikor a boxban a rácson belül körbehúztak egy villanypásztort. Lehet kapni olyan "nyakörvet" is, amit a lovon kell tartani (a lovaglás idejét kivéve), és ez meggátolja a levegő nyelését.

Szintén gyakori rossz szokás, amikor a ló abrakoláskor, pontosabban amíg várja az abrakot, de már hallja a vödör csörgését, rúg hátrafelé, vagy éppen, amint megkapja az abrakot csipked, harapdál, rúg. Rossz szokás, de alapvetően nevelés kérdése, amikor a ló az embert igyekszik a falhoz szorítani, amikor megy be mellé, vagy jön ki az állásból. Kifejezetten rosszindulatú lovak egyszerűen kizavarják az embert a boxból.

Szintén nem öröm, ha a ló rászokik a csipkedésre. Ilyenkor nem durván, de oda-oda nyúl az emberhez. Ez a tulajdonság a társas viselkedés egyik formájára vezethető vissza: amikor az egyik ló a másikat vakargatja, akkor a másik is vakargatja az egyiket, kölcsönösen tisztítják egymást. Amikor az ember ápolja a lovat, akkor sok ló először szintén ápolni akarja az embert. Ha ilyenkor nem hozzuk egyértelműen tudtára, hogy azt nem szabad, akkor esetleg játéknak veszi, és kialakul a csipkedés. Más dolog, amikor a ló rosszindulatból harap.

A csiklandósság sem öröm, bár ez inkább adottság, mint rossz szokás kérdése. Az ilyen lovat csak nagyon finoman, óvatosan ápoljuk, mert ha a csiklandós testrészt durván kezdjük vakarni, esetleg rúg, vagy a falhoz szorítja az embert.

Az emberre való rúgás már nem rossz szokás, hanem megengedhetetlen viselkedésforma, csakúgy, mint amikor a ló direkt harapja az embert.