A nyak megítélése azért fontos, mert az izomzata befolyásolja a mozgás térölelőségét, a törzs rögzítését és a hámba dönthető eleven erőt.

A nyak

A gyors lovaknál a fő hangsúlyt a hosszára, hámosoknál a gazdag izomzatára tesszük. A hámosok nyaka a fej hosszánál 2-5%-kal, a versenylovaké csaknem 20%-kal hosszabb.

Elbíráláskor nézzük: a hosszát, izmoltságát, irányát, arányosságát és mozgékonyságát. Az irányáról úgy kaphatunk képet, ha a nyak kapcsolódását szemléljük a háttal, illetve a marral.

A magas, gazdagon izmolt nyakillesztés ráborul a marra, és a baltavágást nem is lehet kivenni. A hidegvérűeknél igen gyakori e jelenség.

Alacsony nyakillesztéskor a baltavágás jól kivehető. A nyak oldalai összefolynak a vállal, a torokéi mélyen a szügybe ér, hátizomzata feszes, hordozóképessége nagy. Az elülső lábakra több súly jut, gyorsabb elhasználódásúak (pl. versenylovak).

A többoldalú használatra a középmagas nyakillesztés a legmegfelelőbb.

A mar

A mar a baltavágásnál kezdődik (a nyak és a mar találkozási pontja) és a hátig tart. A gyors mozgású lovaknál az itt tapadó izmok erőkarja végett az a kívánatos, ha e testtája magas, hosszú, izmos. Gazdasági lovaknál a fő hangsúly az izmoltságon van. Tömeges izmok tegyék teltté a mart. Mivel a nyakillesztésük is inkább magas, a baltavágásnál a nyak és a mar gazdag izmoltsága egybeolvad.

A felsővonal alakulása: a) kifejezett mar, szabályos felsővonal, b) magas nyakillesztés, alacsony mar, 
kissé előremélyedt hát, c) magas rövid mar kissé puha hosszú hát, 
d) izmos, vastag nyak, magas nyakillesztés, nem kifejezett mar; puha rövid hát

Sodrott lovakon, néha hidegvérű fajtákon is előfordul, hogy a laza nyak és mar szegény izomzata folytán csüngő nyak, szalonnás nyak és mar lép fel. Nemcsak szépséghiba, de lazasága folytán elítélendő. A csikókon előforduló süppedt mar mozgatással és helyes takarmányozással megszüntethető.

A törzs

A törzs felső vonala (a mar, a hát, az ágyék és a far) fontos rész. ívként köti össze az elülső és a hátulsó lábakat. Alakulása meghatározza a mozgást, a lépés hosszát és az erőátvitel biztonságát. Gazdasági lovakon a gazdagon izmolt hátat kívánjuk meg.

A hidegvérű fajtákon a hátcsigolyák rövidsége és a gazdag hátizomzat folytán a barázdált hát előfordulhat, amelynek gerincéle behúzódott. Inkább előny, mint hátrány. Ezeknél gyakran puha vagy hajlott, esetleg előremélyedt a hát.

E hibákat tenyésztéssel általában felszámolhatjuk. A rövid hát rövidíti a lépést. Gyors mozgású lovakon volt idő, főleg a nyerges célú egyedeken, amikor a rövid hátra törekedtek. De kitűnt, hogy még a versenylovakon sem kívánatos a túl rövid hát.

Az ágyék

Az ágyék jó alakulású, ha kissé felfelé ível, izmos, rövid, széles. Ha bármelyik kívánalma hibás, szigorúan el kell ítélni a lovat, mert az elülső törzsrészt a hátulsóval e táj köti össze, és itt a hibát nem enyhítik a bordák, mert az ágyékcsigolyák - arab lónál 5, egyéb lovaknál 6 - borda nélküliek. Az ágyék súlyos alaki hibáját kötéshibának hívjuk.

A far

A far hatalmas izmok tapadáshelye, ezért igen szigorúan bíráljuk meg. Három szélességi méretével (a külső csípőszögletek közötti, a tomporok közötti és az ülőgumók közötti) és egy hosszúsági méretével (a külső csípőszöglet és az ülőgumó közötti vízszintes vetület hosszával) jellemzik.

A far formái: a) egyenes far, b) vízszintes far, c) barázdált far, 
d) csapott far, e) ormos far

Gazdasági lovaknál a széles farforma a jó. Gyors mozgású lovakon izmos legyen és egyenes, vagyis ne csapott és ne is vízszintes. Egyenesnek akkor ítéljük, ha a külső csípőszögletnél kb. 10 cm-rel alacsonyabban helyezkednek el az ülőgumók. A far hossza a marmagasságnak 33-36%-a melegvérűeken és 27-30%-a a hidegvérűeken.

A hidegvérűek csapott fara a nagy tolóerő kifejtéséhez alkalmas lehet, és biztonságos a faralátámasztás is, de rövidíti a fart és a farizmokat. Ugrólovakon is elnézik a kisfokú csapottságot. A gazdagon izmolt far főleg a hidegvérű fajtákon barázdált.

A farok

A farok képzéséhez a 17-21. farokcsigolya járul, amelyekből az első kettő-négy még a farral függ szorosan össze és a faroktövet alkotja. A szabad farokrész a farokrépa (farokkocsány), amely hosszú szőrrel fedett.

Vannak országok, ahol a farokrépát kurtítják, hogy a far szélesebbnek, izmoltabbnak látszódjék. Nálunk ezt nem teszik, de nem is ajánljuk, mert a hosszú farokszőrökkel űzi el a ló nyáron a nagy melegben a rovarokat.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)

A ló fogatolásban háromféleképpen teljesít szolgálatot: szekérben, ballonkerekű tábláskocsiban, kocsiban. Szekerező és kocsizó használata, szerszámozása ősi magyar jellegű.

A ballonkerekű tábláskocsik elterjedése az utóbbi néhány évtizedre tehető.

A különböző anyagú kötőfékfej (kenderzsineg, szíj) éskötőfékszár (kenderkötél, lánc, szíj) az istállóban megkötésre szolgál.

A lovak használatához, erejük igénybevételéhez szerszámzatra van szükség. A kantár főleg abban különbözik a kötőfékfejtől, hogy pofaszíjába zablát csatolunk. A kantár egyszerű csikókantár vagy nagykantár.

A zabla, két végén a zablakarikával, a pofaszíjhoz és a gyeplőszárhoz csatolódik. Hossza a száj szélességének megfelelően 14-16 cm.

A szájba csúszás megakadályozására néha oldallécet vagy gumikarikát is alkalmaznak.

Az érzékeny szájú lovak zablája vastag vagy gumival bevont. A kemény szájú lónak vékony, sodrott élű, rovátkolt, a nyelv felett domborodó zablát adnak. A csikózabla a legegyszerűbb, de a legjobb is. Szájrésze csuklós.

A feszítőzabla kemény szájú lovak megfékezésére és különleges idomításra való. Merev szájrészének két oldalán acélkar van. Az acélkar felső karikájába csatolódik az álladzólánc, az alsó karikába a gyeplőág. Szájrésze csuklós is lehet, ilyen a Pelham-zabla.

Csikókantár, csikózablával; nagykantár, feszítőzablával

Az igáslovak kantárjára szemellenzőt is tesznek, hogy a ló csak előre lásson. A nagy, a rosszul illesztett szemellenző káros, mert megtöri a ló természetes látószögét, por és rovar könnyebben csapódik a szembe, állandóan érintheti a szemet, a szempillákat.

A szerszám részei: Kantár: 1. tarkószíj, 2. homlokszíj, 3. szemzőtartó, 4. szemző, 5. torokszíj, 
6. pofaszíj, 7. orrszíj, 8. álladzó, 9. zabla.
Szügyhám: 10. hajtószár, 11. szügyelő, 12. kápa a kápakarikával, 13. hasló, 14. vállszíj, 15. ágyékszíj, 
16. farmatring, 17. istrángtáska, 18. tartószíj, 19. szügyelő karika, 20. istráng
"A" helyes szerszámillesztéskor a húzóvonal egyenes, "B" helytelen szerszámillesztéskor a húzóvonal megtörik

A szügyhám részeit a 90. ábra mutatja. Az ágyékszíj és a farmatring nem feltétlen tartozéka a szerszámnak. Az istráng anyaga kötél, bőrrel bevont kötél (gömbölyű istráng), lapos bőr vagy lánc. A visszatartás eszközei: sík vidéken a nyakló, dombos vidéken a tartólánc, a tartószíj, amelyet a szügyelőkarikába (tartószíjkarikába) fűznek, hegyes vidéken pedig a tartószíjon kívül még a csánk felett a fart átfogó farhám. A mindennapos használati szügyhámon kívül igen ízléses magyar díszhámokat is használunk. 

Díszes, könnyű magyar szügyhám

Régen nagyvárosi fuvarozásban nálunk is kumetet használtak. Külföldön használata ma is általános. A kumet részei: fa- vagy vasváz, amelyet minden egyedre külön kell alakítani. A "vállpárna", amely a szügyelőt és a nyakszíjat helyettesíti és egyesíti is. A kumet keskeny vége a baltavágás felett, alsó, kerek, széles felülete a szügy felső részén, oldala a lapockatövis előtt, a lapocka dőlésével párhuzamosan helyeződik el.

Igáslovakon, nehéz munkára a kumethám előnyösebb, mint a szügyhám. Szabadabb benne a láb munkája, a mellkas tágulása, a fej és a nyak súlyát is gazdaságosabban használhatja ki a ló. A teher támadáspontja a lapocka forgáspontjára kerül, tehát a lapocka mozgása nem korlátozott.

A szügyhám viszont könnyebb, csatolása gyorsan igazítható a különböző lovakra és olcsóbb. Melegvérű lovainkra mindenütt, a hidegvérűekre pedig a mezőgazdaságban szintén szügyhámot alkalmazunk.

A szerszámzatot minden lóhoz illeszteni kell. Megfelelő hatásfokkal erőt kifejteni csak így tudhat a ló. Nincs olyan szerszám, amely minden lóra megfelelő. Igen fontos az istrángok hosszúságának helyes szabályozása és a húzóvonal egyenessége. Ezen azt értjük, hogy a szügyelő a húzócsatban (istrángcsat) törés nélkül folytatódjék az istrángban. Így nem törik fel a ló marja és így tudja legjobban kifejteni erejét. Az istráng olyan hosszú legyen, hogy a ló csánkja ne ütközzék a hámfába, ha túl hosszú, a kocsi megállása, fordulása nem követi azonnal a lovakét, és a vonóerő hatásfoka is csökken.

A lovak vezetésére, kormányzására való a gyeplő és a hajtószár. Az egyszerű vagy keresztágas gyeplővel a két lovat egyszerre lehet irányítani. A belső keresztág kb. 16 cm-rel legyen hosszabb a külső vezetőszárnál. A "Széchenyi"-szár (francia gyeplő) minden egyes szára külön-külön a kocsis kezéhez fut. A négy szár birtokában a lovak önállóan is vezethetők.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)

 A következőkben ismertetjük azokat a lóbetegségeket, amelyekkel gyakrabban találkozik a tenyésztő vagy a ló használója. A könnyebb áttekinthetőség végett alfabetikus sorrendben írjuk le a betegségeket.

Tetanus (dermedés)

Okozója egy spórás baktérium, amely a humuszban gazdag talaj felső rétegében található.

A szúrt, mély, roncsolt sebekben akkor tud elszaporodni, ha a gennyesztő baktériumok a szövetek oxigénjét elhasználják, mert a tetanus baktérium oxigéntől mentes, tehát anaerob körülmények között szaporodik.

Vérfertőzést nem okoz, de toxinokat termel és közülük a tetanospazmin az izmok merevgörcsét okozza.

A fertőzéstől számított lappangási idő 24 órától több hónapig ingadozhat, így a seb esetleg már be is gyógyulhatott, amikor a betegséget észlelhetjük.

A beteg állat kezdetben nehezen rág, majd becsukott száját még nagy erővel sem lehet szétnyitni (szájzár).

Fejét mereven előrenyújtja, pislogóhártyája előtűnik, orrnyílása trombitaszerűen kitágul, a fülkagylók mereven felállnak, a nyak sörényéle homorú vonalat mutat (szarvasnyak). A végtagok oszlopszerűen merevek. A tetanuszfertőzést kapott csikók fele általában menthetetlen.

Védettséget kap a csikó, a ló a kétszeri antitoxinos oltástól számított 10-14 nap múlva, amelynek hatása egy év. Ezután évente 1-1 oltással meghosszabbítható a védettség.

A csikókat a legelőre kerülés előtt szokták oltani. A vemhes kanca is oltható, így a magzat méhen belüli immunitást kap. Az ilyen újszülött a köldökcsonkon át nem kaphat tetanuszos fertőzést.

A sebzések meggátlásával, illetve azok higiénikus kezelésével előzhetjük meg a tetanuszt.

Tetű

Az ápolatlan állaton, sötét, párás istállóban lép fel. A tartás, a takarmányozás, az ápolás javítása, a szőr lenyírása, kontakt méreggel történő kezelés segít a bajon.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)

 A fosszilis leletek teljes láncolatán végigkísérhető, hogy kb. 60 millió év alatt hogyan lett a róka nagyságú, öt ujjal talpon járó, mindenevő ősből 1 millió évvel ezelőtt a lónem.

A lónem, amely már a mai lovat formázza, és amelyből négy "alnem" fejlődött: a lovak, a zebrák, a szamarak és a félszamarak.

Az ábrán a ló elülső lábszárának (lábközepének) kifejlődését láthatjuk. Jól nyomon követhető, hogy az öt ujjból hogyan maradt meg csak a harmadik és a talponjárásból hogyan lett ujjhegyen állás, amely patával éri a talajt.

A leletek előfordulási helye értékes támpontot ad a kontinensek formálódásáról. Észak-Amerikában és Európában - Ázsiában (Eurázsiában) indult el a fejlődés, amely Dél-Amerikára is kiterjedt. De mind az észak-amerikai, mind a dél-amerikai vonal később kihalt, így ezekre a földrészekre később Eurázsiából került vissza a már háziasított ló. A musztáng tehát nem amerikai vadló, hanem e földrész felfedezése után Európából átvitt és elvadult ló.

A ló háziasítása valószínűleg i. e. a 4. évezredben játszódott le Kelet- és Délkelet-Európában és Délnyugat-Ázsiában. A kutatások mai eredménye szerint egy vadló fajból, illetve két alfajból háziasítottak. Közülük a Przewalski-lovat (más néven takit) tekintik az összes kultúrló ősének. Ez legtovább Mongóliában élt (él). Ma az állatkertekben található, így a Budapesti Zooban is.

A ló kifejlődésének őstörténete a lábvég alakulása alapján 
a) Öt ujjon járó róka nagyságú ősforma, élt 60 millió évvel ezelőtt 
b) Négy ujjon járó fűevő forma, élt 55 millió évvel ezelőtt 
c) Három ujjon járó forma, élt 35 millió évvel ezelőtt 
d) Háromujjú, de nyugalmi helyzetben csak a középső rész éri a talajt, kifejezett 
lóforma, élt 25 millió évvel ezelőtt 
e) Egyujjú forma, a második és a negyedik ujj teljesen visszafejlődött, néha 
csökevényként van jelen, élt 10 millió évvel ezelőtt 
f) Egymillió éve alakult ki a ló a ma is ismert valóságában

A másik vad ős, a tarpan, az orosz sztyeppéken élt. Van olyan vélelem, hogy ez a forma elvadult háziasított ló vagy azzal keveredett vadló. Az utolsó egyedét mint vadászzsákmányt 1880-ban ejtették el. Találtak Nyugat-Európában is vadlóőscsontokat, de legújabban úgy vélik, hogy nem ez a hidegvérű lovak őse, hanem mind a hidegvérű-, mind a melegvérű-, a kisló- és póni-fajták a takitól származnak. Vagyis a csontleletek nem a jelenleg tenyésztett fajtákhoz idomultak, hanem az egyetlen vad ősfaj a környezet, az ember, a használat hatására, különböző helyeken, különféleképpen alakult.

A jobb felső kép egy Przewalski-lovat mutat be. A vadló képe sejteti azt a genetikai változékonyságot, amely lehetővé tette a különböző formálódást.

A vadló háziasítása után, amely valószínűleg tej- és húshaszna miatt történt, hamarosan hátas szolgálatra és igavonásra is használták a lovat.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)

 Nagyon fontos, hogy az elővezető a szárakat a zabla alatt kb. 30-40 cm-rel egy kézben összefogva, nem lógatva, olyan élénken haladjon a ló mellett, hogy az mozgásának legjavát tudja bemutatni.

Célszerű egy díjlovagló pálcát a bal kezünkbe fogni, és magunk mögött, a csizma helyén a lovat lehet segíteni. A fordulókban a bal kezünket megemeljük a ló feje mellett, a bal szemének magasságában, ezzel segítjük a fordulóban.

Semmit nem ér az az elővezetés, amikor a lóval szembe fordulva próbálja valaki előre rángatni az állatot (ilyenkor a ló kinyújtja a nyakát, és még kevésbé megy előre), vagy a száján csimpaszkodva igyekszik megakadályozni a lendületes mozgását (ennek következménye, hogy a ló elferdül, lábsorrendjét összekavarja, nem lép maga alá, vagyis elbírálhatatlan lesz).

Ha külső ostoros segít a lovat elővezetni, akkor az a ló mögött 3-6 méterrel haladjon, ugyanazon az oldalon, mint az elővezető, különben ráugratja a lovat. Az ostorral jobb kézzel laposan, hátulról előre hajtva, a lótól függő intenzitással, egyenletesen biztassa élénkebb mozgásra.

Szükség esetén az ostoros teljes körben kísérje el a lovat, mert szintén nem sokat használ az ügyön az a - sokszor látható - „megoldás", amikor az ostoros jól megijeszti „a lusta dögöt", az előre ugrik egy nagyot, jót ránt az elővezetőjén, majd az ostoros, mint aki jól végezte dolgát, megáll - és a ló is. Vagy ha túl durva volt a biztatás, akkor elővezetőstül, vagy anélkül elrohan. A lónak az adott jármódban ütemesen, lendületesen, élénken, lehetőleg egyenletes tempóban kell megtennie a kört (háromszöget).

A bemutatáskor az elővezető vagy szabályos lovasöltözetben legyen (a csizma helyett ajánlatos a sportcipő), vagy sportos-elegáns ruhában: pl. sportcipő, fehér vagy sötét nadrág, fehér ing vagy galléros tenisz-póló, esetleg nyakkendő (férfiak esetén).

Igen nagy tiszteletlenség a lóval és a rendezvénnyel szemben a bírálók elé vonszolni egy ápolatlan, neveletlen lovat mondjuk rövidnadrágban, szakadt pólóban és strandpapucsban. Ilyenkor senki se sértődjön meg, ha elküldik a bíráló körből.

Eljutottunk tehát odáig, hogy a ló megfelelő kondíciójú, patája rendben van, és meg tudjuk szabályosan állítani, illetve elő tudjuk vezetni lépésben és ügetésben. (A patákat közvetlenül az elővezetés előtt egészen vékonyan be lehet kenni patazsírral.) A szemlét megelőző napon a lovat alaposan le kell ápolni, ha jó idő van meg is lehet fürdetni. (Ha lovunknak szokása, hogy éjjel lefekszik - természetesen a szürke ló a trágyába, de mindegyik a legnagyobb sárba -akkor mindezt megtehetjük reggel is, ha van rá idő).

A sörény és a farokszőröket samponnal ki lehet mosni, és kifésülni, hogy szépen, lazán álljon, és dús, selymes hatása legyen. Ma már lehet olyan farok-ápoló sprayt kapni, amitől a farokszőrök az ápolás után nem tapadnak össze, hanem elállnak egymástól, és sokkal szebb képet mutat a ló farka. Nyugat-európai sportló fajtáknál szokás a ló farkának tövét, a farokrépa két oldalán megnyírni, magyar fajtáknál ez kifejezetten idegen, nem javasolt. (Ezen túl a farokszőr a pérát és a végbelet hivatott védeni, tehát szerepe is van.)

A ló farkát lehet csepp alakúra tépni (magyar fajtáinknál ez a szokásos), vagy a csánk alatt egyenesre nyírni (pl. sportló fajtáknál), illetve a csánk magasságában egyenesre nyírni (angol telivéreknél). A sörényt is többféleképpen lehet előkészíteni. Az egyik lehetőség, ha kopaszra nyírjuk. Ez a szépen ívelt nyakat előnyösen befolyásolja, az egyenest vagy a kifordítottat hátrányosan, de mindenképpen sportos fazont kölcsönöz a lónak.

Pej lónál a nyakélen a sörény töve alkotta fekete csík szépen keretezi a jól alakult nyakat. Ám kifejezetten ellenjavallt a sörény „ívesre nyírása", vagyis a tarkónál és a marnál lenyírni, középen - fokozatosan - néhány cm-esre, felállóra hagyni. Ez kb. 500 m-ről sárga és szürke lónál megtévesztő lehet, de ne felejtsük el, hogy a bírálók ennél sokkal közelebb vannak, és az ilyenfajta trükköket nemigen „veszik be". A felálló, kefe sörény a fjordoknál természetes, a mi fajtáinknál nem szép.

A sörényt lehet hosszúságát meghagyva, a végét egyenesre nyírni, és kifésülni, kicsit megtépni, ha túl sűrű. Ez szép, gondozott benyomást kelt. A sörényt be is lehet fonni, ennek különböző módozatai vannak. Ha szépen sikerül, akkor elegáns, a szépen ívelt, hosszú nyakat kiemeli.

Ha a ló karámban van, és a sörényének bizonyos részét eldörzsölte, akkor mindenképpen érdemes inkább lenyírni, hogy ne keltsen gondozatlan benyomást.

Az elővezetés előtt a ló ne legyen nagyon lefárasztva, hogy élénk legyen a mozgásbírálaton, de túlságosan tele se legyen, mert akkor esetleg túlfűtöttsége nehezíti az objektív bírálatot. Mielőtt a lóra sor kerül célszerű futószáron vagy kézen vezetve bemelegíteni, hogy mozgása laza, elengedett legyen, de természetesen habosra főzni nem indokolt.

Ha a lovunkat a fenti módon elő tudjuk készíteni, és be tudjuk mutatni, akkor a többi már a lovon és a bírálókon múlik.

(Forrás: Lótartás a családban, Gazda Kiadó)