A fogat összeállítása jó szemet, szakértelmet, megfelelő gyakorlatot kíván. Egyfajtájú, egynemű, azonos korú, egyenlő vérmérsékletű és munkakészségű lovakat fogjunk össze.

A nem egyenlő húzókészségű lovak közül tönkremegy a serény. A bókonon inkább kiegyenlítődik a vonóerő.

Kettes fogatoláskor a baloldali ló a nyerges, a jobboldali a rudas. Négyes fogatban az élpár közül a baloldalit a gyeplősnek, a jobboldalit ostorhegyesnek mondjuk.

Ha három lovat fogunk egymás mellé (hármas, ötös fogatolás), akkor a lógós harmadikat láncosnak hívjuk.

Ha a párba fogott lovak nem egyenlő nagyok, akkor a nagyobb, az erősebb lovat fogjuk rudasnak. Ezt azért tesszük, mert pl. szántáskor a rudas megy a barázdában, a domború úton pedig az alacsonyabb jobb szélen.

A fogatok összeállításakor szépérzékünkre is hallgassunk. Az a szép, ha színre (kondícióról, ápoltságról nem is szólva) egyöntetű a fogat.

Az eltérő színűek közül még szépnek találjuk a sárga-szürke, a fekete-szürke, a sárga-fekete párt.

Ha a négyes nem egyszínű, akkor az egyszínűek keresztbe kerüljenek. Négyesben az élpár valamivel alacsonyabb, könnyebb, fiatalabb lehet.

A lovakat mindig erejüknek, vérmérsékletüknek megfelelő munkára használjuk. A nagyüzemben adott a lehetőség, hogy az eltérő jellegű munkákra különböző fajtájú, típusú fogatot használjanak. Megfelelően használva a melegvérű fajták általában 10-14 éven át, a muraközi ugyanannyi ideig, a magyar hidegvérű 8 éven át jól végzi munkáját.

Még a nagy gépesítés mellett is a szénhidrogénár, a gépi választék szűkös volta, az időjárás és a talaj állapota felveti a lóiga szükségességét. Napjainkban pedig egészen speciális helyzet alakult ki. A reprivatizáció, a privatizáció a kisebb-nagyobb gazdaságok ezreit hozza létre úgy, hogy sem tőkeerő, sem gépi ellátottság, sem elegendő és megfelelő vonóerő nem áll az újrakezdők rendelkezésére. Most látszik csak, hogy mi mindenre lehetne, kellene használni a lófogatot. A kisparcellák, a kertek megművelése lófogattal teljes mértékben elvégezhető. A naponkénti takarmánymozgatás kisebb gazdaságokban nagyrészt, nagyobb gazdaságokban kiegészítőül lófogattal megoldható. Adódhat olyan időjárás, talajállapot, idénymunkacsúcs, amikor jó lenne, ha elegendő lófogat állna rendelkezésre. (Ezekre a munkákra tervezni igen nehéz.)

Amikor a lófogat beállítását, megválasztását végzi a gazda, jó, ha elsősorban a jelenlegi igénnyel, helyzettel számol, de az idők múltával a tervek megváltoztatására is figyelni kell. Vagyis a jelenlegi igaínség leküzdésére akármilyen ló is megteszi, csak tartósan tudjon erőt termelni. Ha viszont a jövőt is figyelembe vesszük, akkor tudni kell, hogy miképpen alakul évek múlva a ló helyzete, felhasználása a gazdaságokban. A jelen és a jövő lóhasználata nem biztos, hogy fedi egymást. Jelenleg az igás használat a döntő érv a lóbeszerzés, a lóbeállítás mellett. Ahol tehetik, ott gondoljanak a jövőre: olyan fajtájú egyedeket állítsanak igába, amelyeket könnyen át lehet majd formálni más munkára, esetleg sportlóra, vagy máris alkalmasak ilyen használatra is.

A szekér részei: 1. kocsirúd, 2. rúdszeg, 3. rúdszárny, 4. elülső felhérc húzóvasakkal, 5. hámfa, 6. elülső csatlás vagy felhágó, 7. tengelyágy, 8. elülső vánkos, 9. förgettyű, 10. juhafa vagy ihafa, 11. tengely és tengelyvég, 12. kerékszeg vagy tengelyvégszeg, 13. alsó kerékszeg, 14. tengelycsap, 15. kerékpuska, 16. rakonca, 17. nyújtó, 18. nyújtó szárnya, 19. hátulsó felhérc, 20. hátulsó tengelyágy, 21. hátulsó vánkos, 22. tengelypántok, 23. rakoncaszeg, 24. derékszeg, 25. kerékagy, 26. agykarika, 27. küllőkarika, 28. kerékküllő, 29. keréktalp, 30. keréksín, 31. lőcsköpű, 32. lőcs vasalattal, 33. oldalalsófa vagy alsócső, 34. oldalfelsőfa vagy felsőcső, 35. oldalzáp, 36. lőcskarika, 37. saroglya-felsőfa, 38. saroglya-közfa, 39. saroglya-alsófa, 40. saroglyapálca vagy záp, 41. saroglya-oldalfa, 42. saroglyalánc, 43. saroglyalánctartó karika, 44. hátulsó csatlás vagy lépcső

A vasráfos kocsi könnyű kivitelű. Ismert lőcsös, de inkább lőcs nélküli rugós típusa. A lőcsös kocsit inkább személyszállításra használták, főleg a Duna-Tisza közén és az Alföldön. A lőcs nélküli rugós kocsik sokfélesége népünk szépérzékét és találékonyságát fejezi ki. A fogatos hajtósportban világhírűek lettek a hajtókocsijaink.

A szekér vasráfos (vagy kerékabroncsos), lőcsös, szinte vidékenként más oldal-, saroglya-, szekérhossz-kiképzéssel. Tömegtakarmány-szállításra, állatszállításra jól alakítható.

A ballonkerekű tábláskocsi újabb keletű, 1,5, 2, 2,5 tonnás terhelésnek megfelelően készítik. Alacsony és magas oldalakkal szerelhető fel. Mechanikai fékkel ellátott.

Nálunk a mezőgazdasági, munkák elvégzésére országosan a szekér dívik. Jó lenne, ha a ballonkerekű tábláskocsikat mindenütt megismernék és a mainál jobban elterjednének. A két típust összevetve a következőket kell észrevételezni:

A vasráfos szekér előnyben van a rossz úton (sár, fagyott talaj), mert a keskeny vasabroncs "megkeresi" a keményebb, mélyebben lévő talajt. Mozgatásához egyenletes vonóerő szükséges. Hátránya viszont a kis rakodófelület és az, hogy puha talajon bevág, és ezáltal nagy lesz a kerék súrlódása.

A ballonkerekű tábláskocsi előnye a nagy rakodófelület. Jó úton (beton, makadám, kemény talaj) kicsi a mozgatásának vonóerőigénye a széles felfekvésű felület folytán. Hátránya viszont, hogy a vontatási erőszükséglethez viszonyítva sokkal nagyobb az indítási erőigénye. Nehéz megindítani, de ha már mozog a jármű, könnyű továbbjuttatni. Hátránya, hogy völgynek menet nagyon nekilódul és hirtelen megálláskor is nagy a tehetetlenségi nyomatéka. Ezért jó és biztos fék nélkül nem szabad használni, mert a felhérc és a kisafa tönkreteheti a ló lábát, ha rászalad a kocsi. Ezek ellenére mégis ajánlatos elterjedése, mert könnyű vele a nagy terhek szállítása, főleg kultúrkörülmények között. Az 1,5, 2, 2,5 tonnás kocsik valók a mezőgazdaságba. A 3 tonnásat az ipari szállítmányozás kedvelte.

Népünk hajlamos a "szeretett lóval való feltűnésre". A szép fogat, a nagy fogat irigységet szül és feltűnést kelt. A négyesfogatot nálunk ott is szívesen használták - használják -, ahol semmi szükség rá. Viszont kár lenne a kettes és főleg az egyes fogatolást háttérbe szorítani. Jól összeszedett és összehajtott kettesfogat (mezőhegyesi félvér, lipicai, nóniusz stb.) szinte minden munkát el tud végezni és fogatversenyben is megállja a helyét. Ezt nálunk mindenütt tudják.

Ellenben az egyes fogatolást ugyancsak országosan lenézik (lenézték). Pedig az egyes fogatolásnak igen nagyok az előnyei:

• a ló megismerésére ennél van a legjobb esély,
• a lóhoz szoktatásra, hajtástanításra ez ad jó alkalmat,
• könnyebb, mert olcsóbb versenyezni vele, mint kettes vagy négyes fogattal,
• az 1,5, 2 tonnás ballonkerekű tábláskocsival egyesben a szállítás igen eredményes és olcsó lehet.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)

Mit szólsz hozzá?

 Az elülső végtag rendeltetése, hogy a törzs alátámasztásán kívül a rázkódást enyhítse és kisebb fokban a test előretolását is végezze. A biztos alátámasztás fizikai szabályai szerint a láb felső részei, amelyek a törzsön belül vannak, hosszúak, a szabad végtag alsó részei pedig rövidek legyenek.

A lapocka helyeződését, izmoltságát és mozgékonyságát nézzük. Gazdasági lófajtáknál a meredek lapocka nem hiba, de gazdagon izmolt, és ne laza legyen. A csikók laza lapockája és vállbúbja mozgatással, legelőre járatással eltűnik.

Lovakon a laza, a kopár váll súlyos hiba, mert az egész szervezet petyhüdtségét mutatja, és ezen kívül a vállbúbok szétállók, túl széles az állás és csökken a teljesítmény. A sok zsírszövettel terhelt lapocka nem szilárd alkatra vall.

A vállbúbok terjedelmesek, elgömbölyödők legyenek.

A felkar gazdagon izmolt s a törzs hossztengelyében legyen. Se befelé (franciás), se kifelé (hegyfaltipró) ne álljon. A könyökön tömeges könyökfeszítő izmok tapadjanak. Gazdasági lófajtákon a könyökfeszítő izmok tömegesebbek, mint gyors mozgású lovakon, mert segítenek a törzs eltolásában.

A ló elülső végtagjának csontszerkezete és izomrendszere olyan passzív hatású berendezkedés, hogy a ló álló helyzetben is képes aludni, s a tartós állás nem kerül megerőltető izommunkájába, így is ki tudja magát pihenni.

Ha a könyökdudoron puha duzzanat érzékelhető, ez a patkókelés. Bőr alatti nyálkatömlő gyulladásának következménye. Sántaságot nem okoz, de nem árt kivizsgálni, hogy mi okozta (fekvéskor a patkósarok nyomása, nehezített légzés).

A hosszú, de izmos alkar a szabad végtagnak legalább a felét alkossa. A hosszú alkarral a lépés térölelő. Rövid alkarral hosszú szár társul, és az ilyen ló akciósan lép (magas járású, pl. a lipicai). Ez nem haladó mozgás. Az alkar alsó részének, belső oldalán 1-1 szarugesztenye van, amelynek fényképét vagy lenyomatát a ló azonosításában is fel lehet használni.

A lábtövet a két sorban elhelyezkedő csontok alkotják. Közülük hátrafelé érzékelhető a borsócsont, fontos hajlítóizmok erőkarja. A terjedelmes lábtő azért fontos, mert az alátámasztás biztonságát ez fokozza. Ha nem domborodik előre a lábtő, laposnak mondjuk. Ilyen forma gyakorta található a hidegvérű fajtákon és a nóniuszon is. A hirtelen elvékonyodó lábtövet nyakaltnak mondjuk, amelyen a hátul futó hajlítóín nem elég erős.

Térdtapló a lábtő elülső felületén léphet fel, botló lovakon. Bőr, bőr alatti kötőszövet- megvastagodás. Szépséghiba, de a fellépését előidéző ok már károsíthatja a lovat.

A szárat (lábközepet) a lábközépcsont és a hajlító-, nyújtóinak képezik. Igen fontos, hogy a csont erős és rövid és az inak épek legyenek. A hátulsó élen futó hajlítóín a szártól távol helyezkedjen el, az ilyen erős inat és jól fejlett borsócsontot jelent. Ellenkező esetben rosszul inalt (fűzött) a szár, ami gyors elhasználódást von maga után. A száraz szár, amelynek rajzolata jól kivehető, szilárd szervezetre vall. E tájon izomzat nincs. A burkolt szár lazaság jele. Meg kell figyelni azt is, hogy a szár egyenes folytatása-e az alkarnak. Ha ettől eltér, rosszul illesztett a szár, aminek folytán a csonton és az inakon hibák léphetnek fel.

Holttetem a csonthártya-gyulladásból eredő csontszaporulat. Ha ín és szalag alatt van, vagy sérti az ízületi felületet, súlyos hiba. Sántaságot okoz. Izületipók az izületi tokszalag ízületi nedvet tartalmazó tágulata. Sántaságot nem okoz, de ha több és nagyobb van belőle, az a szervezet lazaságát árulja el. Az ínhüvelypók az ínhüvely tágulata, amely puha tapintatú. Megerőltető munka után lép fel e gyulladás, később már nem érzékeny rá a ló, de egész életre megmaradó szépséghiba.

A törzs és a végtagok tájai: 22. sörényél, 23. nyakoldal, 24. torokél vagy alsónyakél, 25. visszérbarázda, 
26. baltavágás, 27. mar, 28. hát, 29. mellkas oldala, 30. bordatájék, 31. bordaív, 32. szívtájék, 
33. szegycsonttájék, 34. lapátosporc-tájék, 35. szügy, 36. középső szügybarázda, 37. oldalsó szügybarázda, 
38. köldök, 39. has, 40. csípő, 41. horpasz, 42. ágyék, 43. lágyék, 44. szeméremtájék, 45. far, 46. végbélnyílás, 
47. gáttájék, 48. ülőgumó, 49. faroktő, 50. farokrépa, 51. farokszőrök, 52. lapockatájék, 53. vállbúb, 54. felkar, 
55. könyök, 56. alkar, 57. lábtő, 58. elülső lábközép, 59. csüdízület, 60. csüd, 61. párta, 62. pata, 63. tompor, 
64. konc vagy felcomb, 65. térd, 66. comb vagy alcomb, 67. csánk, 68. hátulsó lábközép, vagy hátulsó szár, 
69. csüdízület, 70. csüd, 71. párta, 72. pata

Ínvastagodás (kinn a ló ina) a patahajlítóín gyulladása után a szár hátsó felső harmadának mindkét oldalán, a pártahajlítóin gyulladásakor pedig a szár közepén lép fel. Megerőltető munka vagy tréning nélküli erős igénybevétel az okozója. Átmeneti sántasággal jár. Ha a megvastagodott ín meg is rövidül, rokkantság és mankós állás keletkezik.

A boka alapját a csüdízület és a mögötte helyeződő egyenítőcsontocskák alkotják. Inak és szalagok tapadási helye, ezért terjedelmes, száraz és tiszta legyen. Hidegvérű fajtákon gyakoribb a dús bokaszőr, amelynek káros következménye is lehet, a megszáradást gátolja, a csüdsömör fellépését elősegíti. A mérsékelt bokaszőr viszont védi a csüdhajlatot, és a lecsurgó nedvességet a talajra vezeti. Ezért ezt ne nyírjuk le. A bokaszőrök mélyén van a szarusarkantyú, amely atavisztikus jelenség.

A bokát tüzetesen vizsgáljuk meg, mert a boka felületén található kopasz foltok bokázásból, a másik oldali láb felsebzéséből eredhetnek. A bokaízületben lefolyt gyulladásnak csontszaporulat, majd teljes ízületi merevség, sántaság a következménye. Ilyenkor bokaízületi vápáról beszélünk.

A csüddel szemben az a kívánalom, hogy vastag, széles, közepesen hosszú, száraz és tiszta legyen. A vastag és széles csüdön nem rongálódnak az inak. A biztos alátámasztást a középhosszú csüd szolgálja. A rövid csüdön a csontok terhelődnek túl, hosszúnál az inak és szalagok mennek tönkre. Fontos a szögelését is figyelni, mert a 45 fokos a szabályos. A meredek csüd 50 foknál nagyobb szöget alkot, a puha csüd pedig 45 foknál kisebb szöget képez. A medvecsüd, a puha csüd és a bakpata nagyon elítélendő, hibás alakulás.

Ha a csüdnek egy pontján csontszaporulat lép fel, kaptatetemnek hívjuk. Az egész felületet körülvevő csontszaporulat a gyűrűtetem. És ha össze is forr a csüd és a pártacsont, akkor vápástetemről beszélünk. Ez utóbbi súlyos hiba. Az előbbieket úgy bíráljuk el, hogy ha inat, szalagot, izületi felületet érnek és rongálják azt, akkor sántaságot okoznak. Főleg a csikókon és helytelenül takarmányozott fiatal lovakon ásványianyag-forgalmi hiba lép fel, ez a rachitis. Gyűrűtetemszerű duzzanat, de nem sántít rá a ló- és az ásványianyag-zavar elmúltával magától gyógyul, eltűnik.

A pártaszegély rugalmas domborulat a pata felső szélén. Sipolyok, hiányosságok ne legyenek rajta.

A ló motorja a far és a hátulsó végtag. Az itt helyezkedő hatalmas izmok tolják előre a törzset, vagy emelik meg a far előtti törzsrészt.

Az erőkifejtést, az erőátvitelt jelentősen befolyásolja e tájak nagy csontjainak hossza és kedvező szögelése.
A konc vagy felcombtájék a medencecsonttól (a tomportól) a térdízületig terjed. Hatalmas izmai felfelé a farizmokban folytatódnak. Gyors mozgású lovakon a hosszú felcomb kívánatos. Teherhúzó fajtákon igen gazdagon izmolt mind oldalról, mind hátulról. A térdízület hámos fajtákon kisebb, s így nagyobb a kifeszülés lehetősége. Galopp lovakon nyíltabb szögelésű. Általában 110-120°-os. Ha a térdízület a törzs hossztengelyétől befelé húzódik, dongaállás, ha kifelé tolódik, tehénállást (tehenes, csánkban szűk állást) okoz.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)

Hozzászólások (1)

 A szalmacsutak készítése és használata egyszerű. Lehetőleg hosszú szálú alomszalmából (a törekké aprított szalma nem megfelelő erre a célra) felveszünk egy marokra valót, megsodorjuk, és ezt a sodrott nyalábot meghajlítjuk.

A szalmacsutak

Kétféle szalmacsutakot készítünk: egy lazábbat és egy keményebbet. A lazább szalmacsutakkal az izzadt, felhevült lovat tisztítjuk. A kemény szalmacsutakkal pedig a száraz, de piszkos szőrt lazítjuk fel.

A szalmacsutak használata a következő: mindkét kezünkbe veszünk egy szalmacsutakot (vagy a lazát, vagy a keményet) és a ló nyakától kezdve a törzsön, a faron át a has alatt egészen a lábvégek végéig, a patáig, ledörzsöljük.

A dörzsölés módszere az, hogy egyik kezünkkel szőrrel szemben, a másikkal szőr mentén széles kaszáló mozdulatokkal végigdörzsöljük gyors ütemben a ló egész testét. A csutakolás nem befejezett szőrápolás, hanem csak a kezdet. Ezt követnie kell az alábbi eszközökkel végzett ápolási munkáknak.

A lóvakaró

Kétféle kivitelben készül. Az egyik a szögletes lóvakaró, a másik a tepsivakaró (ovális formában). A szögletes lóvakaró bordázata éles, ezért ezzel a ló szőréhez nem szabad nyúlni. Sajnos a gyakorlatban, mivel a neve lóvakaró, azt gondolják és azért is veszik, hogy ezzel tisztítsák a ló bőrét és szőrét. Helytelen dolog, mert fájdalmas, sőt sebzést okozhat.

A szögletes bordázatú lóvakarónak az a rendeltetése, hogy a lókefével kiszedett port ezen húzzuk ki, tehát kitisztítjuk vele a lókefét és a port a bordázott vakaróból könnyen ki tudjuk rázni.

A tepsivakarónak nincs éle, hanem ovális formájú lemezekből készült. Kétféle kivitelben. Az egyik az ovális tepsivakaró, a másik az ugyanilyen kivitelezésű, de szívófejre készített. Az előbbivel lehet szőrt ápolni, az utóbbival pedig a gépi lóápolásnál szívatjuk ki a port.

A lókefe

A legfontosabb lóápolási eszköz. Sohasem egyedül használjuk, hanem mindig a vakaróval együtt. Az egyik kézben fogjuk a vakarát, a másikban pedig a tartószíjjal ellátott lókefét. Széles mozdulatokkal végigkeféljük a lovat a nyaktól a törzsön át a végtagokig, egészen a patáig, és a kefét sűrű mozdulatokkal az éles vakarán áthúzva tisztítjuk meg a szőrtől és a portól. Ha ezt nem tennénk, a lókefe hamarosan megtelik szőrrel és porral és már nem használható megfelelően a szőr és piszok eltávolítására. A vakarában összegyűlt port és piszkot a ló állása mögött a földre kiverjük. Ezzel kettős célunk lehet. Először látszik, hogy mennyi port szedtünk ki, másodszor pedig biztos, hogy kitisztítottuk a kefét, illetve a vakarát, tehát alapos munkát végeztünk vele.

A sörényfésű

A sörényfésűt mindig használhatjuk, de különösen nagy jelentősége lehet sáros, esős időben, valamint télen, hóolvadás idején. A hosszúszőröket, a sörényt, üstökszőrt, a farokszőröket a sörényfésűvel tudjuk megfelelően szétszedni és tisztán tartani. Sörényfésűnek legjobb a fából faragott alkalmatosság. Ilyet házilag is elő lehet állítani. A vásárolható sörényfésűk fémből készültek, amelyekkel nem lehet olyan jó munkát végezni, mint a fafésűvel. A faroknak a szétfésüléséhez a ló mögé állunk, kihúzzuk a farkát, óvatosan szólítva a lovat, hogy meg ne ijedjen és fel ne rúgjon, azután a farokrépától a farok végéig végighúzzuk többször a sörényfésűt.

A gyökérkefe

A kereskedésben kapható gyökérkefe arra a célra tökéletesen megfelel, amelyet a ló körül a tisztítás alatt el kell végezni: a csüdszőrök, a sörény, az üstökszőrök, a farokszőrök, valamint a lábvég és a pata tisztán tartására. Jó, ha a gyökérkefét időnként tisztítani tudjuk, mert különben eltömődik és már nem felel meg a hivatásának. Mielőtt a gyökérkefével a patát tisztítanánk, szükséges a trágyás részektől megszabadulni.

A patakés

Ez az az alkalmatosság, amelyikkel a trágyás patát és a földdel erősen szennyezett patát megtisztítjuk. Fából készült a kép szerint. Rendeltetése, hogy a talpnak a szaruját, a nyírágakat, a nyírtestet megtisztítsuk a trágyától, a sártól, a rászáradt földtől. Alkalmazni akkor kell, amikor az istállóból kivezetjük vagy bevezetjük a lovat. Ugyanis nincs szégyenletesebb jelenség, mint amikor a ló nagy trágyapapucsokban jön ki az istállóból. Ilyennek még akkor sem szabad előfordulni, ha fogatba fogjuk. Sokkal inkább elítélendő, ha bírálatkor, felvezetéskor ilyen trágyapapuccsal mutatják be a lovat.

A patakés ne tegyen kárt a patában, az érzékeny pártaszélen és a sarokfalon, ezért jobb, hogyha mindenképpen fából állítják elő. Házilag elkészíthető. A fém patakés rendszerint lyukkal ellátott, amelyikkel a patasarkokat lehet csavarni. Ez az egyetlen előnye, de jobb, hogyha erre külön kulcs áll rendelkezésre és nem a patakéssel végezzük ezt a műveletet.

A lóápolás eszközei: A) lókefe, B) vakaró, C) farokfésű fából, 
D) tepsivakaró, E) szívófejes tepsivakaró, F) patakés fából, 
G) flanel ruhadarab, H) tajtékkés, I) keményre vagy puhára sodort szalmacsutak

Puha flanel- vagy rongydarab

Az orr, a szájnyílás, a szem, valamint a végbél és a nemi szervek tisztántartásához mindig kéznél legyen puha flanel, száraz és nedves állapotban, esetleg szivacs. Ezekkel az említett testtájakat tartjuk tisztán. Külön flanel-darabbal az orrot, a szájat és a szemet és másikkal a végbél környékét és a nemi szerveket. A ló lekefélése után száraz flanellel szőrmentén végigtöröljük többször is az egész testét. Így lesz a szőr fényes, ápolt jellegű.

Tajtékkés

Rugalmas fémlap, amelynek a két vége fafogóval ellátott. Rendeltetése, hogy a habosra izzadt, vizes ló szőréből a tajtékot eltávolítsuk. Inkább a versenylovak tartásánál használatos ma. Pedig jó lenne, hogyha hidegvérű lovaknál is meghonosodna a tajtékkés használata, főleg téli időszakban, amikor ennek hiánya meghűlést okozhat.

A patazsír

Patazsír, vazelin, savmentes fakátrány ugyancsak eszköze a lóápolásnak. Ezeket a többi lóápoló eszközzel együtt dobozban, ajtóval ellátott kisszekrényben tartsuk. Így mindig kéznél vannak és nem vesznek el.

Porszívógépes állatápolás

Egyre terjed (inkább külföldön) a porszívógépes állatápolás. Ez tökéletes és gyors munkát eredményez. Sokan azért idegenkednek tőle, mert a csikó és a ló kevésbé szívleli. Ez tévedés, mert a gép zúgását az állat hamar megszokja és jól tűri. Előnye lehet még az is, hogy mivel alapos tisztogató munkát végez, nem kell mindennap használni, hanem csak szennyezettség szerint. A porszívóval ápolt lovat munkába állítás előtt elegendő pokrócdarabbal, flanelruhával letörölni.

Az állatápolásra készített speciális porszívók importcikkek. Ha ilyet nem tudunk beszerezni, a könnyebb típusú háztartási porszívót igen egyszerűen át lehet alakítani állatápolásra: a gépet hátracsatolhatóra alakítjuk és tepsivakaróval szívófejet teszünk rá, amellyel tökéletes munkát végezhetünk.

Az ősszel megnyúlt fedőszőröket és a beékelődött pehelyszálakat ne nyírjuk le - tavasszal levedli azokat a csikó, a ló. Csak akkor szabad (kell) ősszel megnyírni az állatokat, ha munka után mindig meleg istállóba kerülnek, s ott utóizzadás lépne fel. A hideg istállóban a megnyírt állat könnyen megfázhat.

A lábvégek legegyszerűbb s legjobb ápolása a lemosás. Ha a lemosást mindjárt a munka befejezésekor végezzük, akkor nem éri hűlés a lábakat, s a tiszta lábvégű állatokat száraz alommal felszórt helyükre vezetjük.

A hobbilótartók és a pónik kis gazdái az ápolást mindig maguk végezzék. Munkájuk rendszeres és azonos időbeosztású legyen. Így szokja meg a ló is és a rendszeres munkától nem idegenkedik.

Problémát jelenthet, hogy mikor ápoljuk az állatokat. Az ideges egyedeket mindenképpen abrakolás után ápoljuk. Ezek nem szeretik, ha abrakfogyasztás alatt zavarják őket.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)

Hozzászólások (1)

 A mellkas rejti magában a tüdőt, a szívet, a nagyereket. Jó alakulású, ha terjedelmes. Ennek a megítélése azonban nehéz, és ezért három konkrét mérettel szokták megbecsülni az űrtartalmát: ezek a mélység, a dongásság és a hosszúság.

A mellkas hosszúságának mérése a legkevésbé pontos, mert hátrafelé a rekeszizom határolja és ennek helyeződését mérni lehetetlen.

Olyan ló, amelynek mellkasa az összes kívánalmaknak megfelel, nincs. A fő haszonvétel szerint engedményt adunk némelyiknél, illetve kiemeljük a fontosabbat.

A gazdasági lovak mellkasalakulását a dongásság jellemzi. Ez maga után vonja a széles szügyet, a széles lábállást. A gyors mozgású lovaknál a mélység és a hosszúság a fontos. Az ilyen mellkason lesz szabad a hosszú lapocka kilengése, amely a kiadós mozgást teszi lehetővé.

A fűzött mellkas a lapockák mögött el keskenyedik. Az ilyen lovon kicsi a mellkas űre, kis munkabírású az egyed. Csikók fűzött mellkasát mozgatással, legelőre járatással javítani lehet.

A szügy szervesen összefügg a mellkassal. A szegycsontot a vállbúbok és a torokéi határolja. A hámba dönthető súly és erő fontos kívánalma a széles, mély és izmos szügy. A hidegvérű fajtákon a túl széles szügy dülöngélő járást okoz. A keskeny szügy még a melegvérű versenylovakon sem kívánatos. A szegycsont vagy annak csak a taraja ha előrébb áll, mint a szügy síkja, hámtörést okoz. Ha a vállbúbok állnak előre, kecske szügyűnek ítéljük a lovat és ez lazaságra vall.

A has az egészséges, jól táplált egyeden terjedelmes. A mindennapi munkában a hengeres hast kedveljük. A túl nagy terjedelmű szalmahas vagy csüngő-has nagy holt terhet jelent, s amíg az elsőt megfelelő takarmányozással csökkenteni lehet, addig a második, amely a laza szervezetre utal, állandósul. Öreg, többször ellett lovakon azonban nem kifogásolható.

Az ágyék alatt van a horpasz. A horpasz alatti rész a ló vékonya. Ha e táj görcsösen összehúzódik és kehbarázdát képez, ez figyelmeztet a fulladozásra.

A has aljának közepén van a köldöktáj. A köldökgyűrű hiányos záródása köldöksérvet okoz. Előfordulhat bélkizáródás is. Csikókon féléves korig magától is gyógyulhat, vagy operációval, elkötéssel meggyógyítható. Öröklődő hiba.

A nemi szervek a szeméremtájékon helyezkednek el. A méncsikó heréi a hasűrből a lágyékgyűrűn át 2-3 hónapos korra leereszkednek a herezacskóba. Ha a herék hiányoznak (anorchizmus), a mén terméketlen. Az egyik here hiányakor bár termékenyíthet az egyed, de ezt a hibát is örökíti. Rejtettheréjű (kriptorchid) a ló, ha egyik vagy mindkét heréje nem ereszkedett le, ez is öröklődő hiba. Az egyoldalú rejtett heréjű csődör termékenyíthet. A hasűrben vagy a lágyékgyűrűben visszamaradt here hormont termel. Az ilyen egyed mén módjára viselkedik, sőt fokozott nemi érdeklődést mutathat, s így környezetére veszélyes lehet. Ezért a rejtettheréjű mént kötelező megoperáltatni és a visszamaradt herét el kell távolítani.

A farok alatt a végbélnyílás nyálkahártyája bélsárürítéskor végbélrózsaként látható.

A kanca külső nemi szerve, a pérarés és a péraajkak jól fejlettek, zártak és megfelelő helyeződésűek legyenek. Nehézelléskor ne várjuk meg a gátszakadást, hanem a kancát vágni kell. Ez később semmi problémát nem okoz. A repedt kancák viszont esetleg később egyáltalában nem termékenyülnek.

Mit szólsz hozzá?

 A következőkben ismertetjük azokat a lóbetegségeket, amelyekkel gyakrabban találkozik a tenyésztő vagy a ló használója. A könnyebb áttekinthetőség végett alfabetikus sorrendben írjuk le a betegségeket.

Újszülött csikók "elsárgulása"

Az öszvércsikóknál figyeltek fel először arra - de lovaknál is előfordul -, hogy főleg az azonos párosításból születő későbbi csikók közül némelyik életének a 96. óráján belül súlyos sárgaságban elpusztul.

Az eset magyarázata: bizonyos mének a magzatra olyan vércsoportfaktort örökítenek, amely az anya szervezetéből hiányzik, s amely az anyát ellenanyag-termelésre serkenti.

Ezek az ellenanyagok annyira felszaporodnak az anyai szervezetben (főleg az azonos, megismételt párosítások folytán), hogy a föcstejbe jutva elpusztítják az újszülöttet.

Védekezés: az újszülött életben tartható - mert születésétől fogva nem beteg -, ha az első két nap nem engedjük az anyja tejét szopni, hanem teljesen kifejik azt, a csecseket lekötéssel védjük a szopástól, de a csikó az anyja alatt legyen, hogy el ne szokjanak egymástól.

A csikót két napon át cuclizással tápláljuk. A harmadik naptól az anyja csecsét szophatja.

Zápfogak rendellenes kopása

A zápfogak rendellenes kopására kevéssé gyanakszik a tulajdonos. Pedig a tarajos, éles, csúcsos, s e részeken túlnőtt zápfog miatt a csikó, a ló nem tudja megőrölni a rostos takarmányokat, hanem a pofájában összecsomózza, s kiköpi - bagózik. Az ilyen egyed étvágytalan, lefogy, borzolt szőrű.

Az orvoslás: szájterpesztővel szétfeszített fogsoron a hibát reszeléssel, lecsípéssel rendbe lehet hozni, s ezután a ló étvágya visszatér, a kondíciója is javul.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)

Mit szólsz hozzá?