A csikó sokat eszik. A fejlődésben lévő csikónak több abrakra van szüksége, mint egy kifejlett lónak. Az első évben a zabot akár ad libitum is etethetjük, (képes 6-10 kg zabot is megenni naponta), bár a hajtatott nevelésnek nyilván megvannak a veszélyei is.
Ezzel szemben tény, hogy amit élete első két évében nem fejlődik a csikó, azt később nagyon nehezen, illetve egyáltalán nem hozza be. Ebből lesznek az úgynevezett megsült (apró, csökött) csikók.
Ideális lenne, ha a csikó jó minőségű legelőn nevelkedhetne, és a legelő mellé megfelelő minőségű és mennyiségű abrakkiegészítést kapna. Nem szabad elfelejtkezni a vitaminokról és ásványi anyagokról sem.
Az állatorvos utasításának megfelelően folyamatosan el kell végezni a csikók vakcinázását, illetve hat hetente a körmözést, pataszabályozást.
Nagyon célszerű ménesi tartás esetén, ha a csikók az abrakot lekötve kapják. Ennek egyik előnye, hogy mindegyik megeszi a neki járó adagot, és a leggyengébbnek is van esélye a megfelelő fejlődésre, másrészt megszokja a kötőféket, a megkötést, az embert, és sokkal kevesebb problémát fog támasztani a kiképzése során, mint az a társa, amelyikre három évesen próbálnak először a kötőféket rácsempészni, vagy ráerőszakolni.

A nyolc hónapos csikó még szívesen szopik, ha az anyja engedi
Ha a csikók egyedi bokszban abrakolnak, akkor pedig célszerű őket be és ki kötőféken vezetni, a fent leírt okok miatt. Általában a csikónak meg kell szokni, hogy az ember az élete része, ő dirigál, de nem ellenség, csak a rangsorban egyértelműen fölötte áll.
Méncsikó nevelése
Mindenkit óvva intek attól, hogy méncsikót háznál, egymagában neveljen fel. Ilyen esetekben a csikó nem tanul meg viselkedni, mindig az embert tekinti riválisának, és időről időre meg kell győzni arról, hogy ki a domináns egyed, ki a főnök. Rendszerint egygazdássá válik, és goromba lesz.
Minden alkalommal, amikor új környezetbe kerül, megpróbál felülkerekedni az új gazdáján. Természetesen vannak ellenpéldák is, de az vitathatatlan, hogy a méncsikóknak megfelelő mozgástér mellett társaságban kell felnőniük.
Ivaréretté válás
Még egy roppant fontos dolog. A csikó 10-12 hónapos korában ivarérett! Ez azt jelenti, hogy erre a korra vagy ivar szerint külön kell válogatni őket, vagy a méncsikókat ki kell heréltetni. Többször láttam már két éves kancacsikót megelleni, az pedig, hogy „ha sárlik, külön tesszük", csak önámítás.
Egy fiatal méncsikó biztos, hogy hamarabb megtalálja a sárló kancát, mint az ember, és annak a leleményességnek sincsen határa, ahogy a magasságbeli különbségeket le tudják küzdeni.
Volt rá példa, hogy a próbaménként a ménesben járó pónicsődör addig ügyeskedett, amíg a kancát beterelte egy árokba, és az árok szélén állva befedezte, vagy a méncsikó a trágyaszarvasra mászva fedezte be az anyját.
Úgyhogy aki meg akarja óvni magát a zabicsikó „áldásától", az a fentieket tartsa szem előtt a tartásmód kialakításakor!
A csikó elhelyezése
A csikók elhelyezése során jó megoldás, ha van egy dél felé nyitott istálló, úgynevezett futóistálló, amibe a csikók akkor mennek be, és akkor jönnek ki, amikor akarnak.
Célszerű viszont vagy az egész déli oldalt nyitva hagyni, vagy az istállónak mindkét végén széles ajtót hagyni, hogy amikor a csikók verekednek, a gyengébbnek legyen lehetősége elmenekülni, ne tudja az erősebb sarokba szorítani.
Alkalmas lehet akár egy két oldalról zárt félszer is, ha az északi oldala és az uralkodó szélirány felőli oldala zárt, a déli és a szélárnyékos oldal nyitott. Ebbe szívesen mennek be a csikók, ha az időjárás zordra fordul, mert nem érzik bezárva magukat.
A csikót két és fél éves korában kezdhetjük a szerszámhoz, nyereghez szoktatni, majd ha betöltötte a három évet, fokozatosan munkába venni és az adott, neki szánt feladatra kiképezni. Ez nem kevés szakértelmet és tapasztalatot igényel.
(Forrás: Lótartás a családban, Gazda Kiadó)