Jótékonysági pólótervező pályázat a Lovas Világkupára
2010.11.04. 10:48, nicii*
Az idei OTP Bank Lovas Világkupa jótékonysági akciója során a szervezők a Magyar Lovasterápia Szövetségnek (MLTSZ) gyűjtenek adományt, amivel a terápiás lovaglás fontosságára szándékoznak felhívni a figyelmet. A 2010-es kupa hivatalos pólójának tervezésére a szervezők kreatív pályázatot írnak ki, a győztes terv alapján készült póló megvásárlásával pedig bárki támogathatja majd a szövetséget.
A 2010. december 3. és 5. között a Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő OTP Bank IV. Lovas Világkupa szervezői és a főtámogató OTP Bank fontosnak tartják, hogy a látványos lovas show mellett minden évben egy társadalmi ügyre is felhívják a figyelmet.
Ennek érdekében a főtámogató 2009-ben lovas relikviák árverezésével, idén pedig pólótervezési pályázattal, és a pólók megvásárlásából befolyó bevételekkel támogatja a Magyar Lovasterápia Szövetséget. A szervezet az értelmi és testi fogyatékkal, valamint a tanulási és a beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyermekeknek nyújt segítséget.
Az OTP Bank Lovas Világkupa hivatalos Facebook rajongói oldalán 2010. október 28-tól indul a verseny, vagyis ettől a naptól kezdve bárki feltöltheti munkáját a közösségi oldalra.
A beküldött pólóterveknek a Magyar Lovasterápia Szövetség küldetését, vagyis a lovak gyógyító közelségét kell kifejeznie. A pályázatról részletesebb információk a facebook.com/otplovaskupa oldalon találhatóak.
Akinek munkáját a közösségi oldalon november 25-ig a legtöbben kedvelik (like), egy kétszemélyes wellness hétvégén vehet majd részt Sümegen. A nyertes kreatívot az OTP Bank saját költségén 1000 példányban legyártja, amelyet december 3-5. között az esemény helyszínén, 1000 forintért bárki megvásárolhat. A szervezők a bevétel teljes összegét a Magyar Lovasterápia Szövetségnek ajánlják fel.
Az 1997-ben alakult Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány célja a lovasterápiával foglalkozó intézmények és személyek országos szintű összefogása, érdekeinek védelme, továbbá a tevékenység szakmai és jogi kereteinek megteremtése. A szervezet munkájáról további információ a lovasterapia.hu oldalon található.
Az OTP Bank Lovas Világkupát immár negyedik alkalommal rendezik meg a Papp László Sportarénában, 2010. december 3. és 5. között. Az eseményen a világ lovas élvonalát képviselő versenyzők mellett látványos show-elemek és a II. Nemzeti Gyerek Lovasnap is hozzájárul, hogy az év lovas eseménye minden korosztály számára szórakoztató élményt nyújtson.